Mesterstylist képzés

A Mesterstylist szak a stylist alapozó képzés folytatása haladó szinten. 
 
A szakmai program célja olyan szakemberek kibocsátása, akik divattervezők, divatszakemberek, reklámfilmesek, fotósok, enteriőr tervezők mellett vagy önállóan szakmai munkatársként magas szinten látják el feladatukat az előkészítés, szervezés és produkciós munka folyamatában. A magyar és nemzetközi filmek, tévéfilmek, filmsorozatok, dokumentumfilmek és videoklipek, divatfotózások mellett színpadi produkciók stylist feladatait látják el önállóan a végzett mesterstylist hallgatók.  A képzés végére a hallgatók önálló reklámfilmet, fashion videót készítenek, melyeket vizsgán prezentálnak szakmai zsűri előtt.
 
A program célcsoportja minimum érettségivel rendelkezik, aki:
 
-       már eredményesen elvégezte a Werk Akadémia Stylist alapozó programját
-       másik művészeti iskolában végzett hasonló tanulmányokat (pl. OKJ divattervező, stílustanácsadó, stylist képzés másik iskolában) és előzetes tudásszint felmérés (felvételi beszélgetés) alapján bizonyította felkészültségét, és így be tud csatlakozni közvetlenül a 2. évre
 
A felvételi beszélgetésen saját szakmai portfólió (photoshoppal megmunkált fotók, moodboardok, divatrajzok, kollázstechnika, divatfotók) és az ahhoz tartozó koncepció prezentálása kötelező.
 

Féléves ösztöndíj lehetőség

A Werk a képzés első szemeszterére pályázaton keresztül egy darab ösztöndíjat -  tandíjmentességet -  biztosít erre a képzésre. A pályázat benyújtási határideje: 2017. szeptember 8. Az anyagokat a simonpanni@werk-akademia.hu címre várjuk.  Az ösztöndíjra bárki jelentkezhet, aki eleget tesz a pályázat feltételeinek. A pályázatnak tartalmaznia kell min. 10 db photoshoppal megmunkált divatfotót, min. 6 db photoshoppal készült moodbaordot a divatfotó témájában, a divatfotó koncepciójának leírását. Ezen kívül a pályázó bemutathatja egy még nem megvalósult projektjét (divatfotó, reklámfotó, reklámfilm témában) moodboardokkal prezentálva elképzelését. A pályázatokat szóban is prezentálni kell szakmai zsűri előtt, ennek időpontját telefonon egyeztetjük a pályázókkal. Az ösztöndíj kihirdetésének eredménye 2017. szeptember 15-ig várható.

Jelentkezem erre a szakra »

Tematika

Mesterstylist képzésünkön fontosnak tartjuk, hogy végzős stylistjaink a szakma legmélyebb szintjeit is megismerjék és az ott tanultakat alkalmazni tudják, azaz:

- tudják, hogyan zajlik egy reklámfilm forgatás, milyen feladatok előzik meg, mi a stylist szerepe a forgatás során. Ennek elérésében a  Werk Akadémia egyedülálló módon lehetőséget nyújt mesterstylist képzésben résztvevőnek arra, hogy saját reklámfilm ötletet találjon ki, szervezze meg annak kivitelezését és valósítsa meg különös figyelmet fordítva a reklámfilm styling részére (a technikai háttér  mint kamera, világítás, helyszín, rendező, operatőr, vágó a Werk által biztosítva)

- teljeskörű ismeretekkel rendelkeznek egy divatbemutató tervezését és létrehozását illetően, a gyakorlatban alkalmazzák a megszerzett tudást: önállóan felkérnek divattervezőt divatbemutató létrehozása céljából, koncepciót találnak ki, helyszínt keresnek, modelleket castingolnak, arculatot terveznek az eseményhez, stábot (sminkes, fodrász, fotós) szerveznek az esemény megvalósításához. Mindehhez azokat a meglévő kapcsolati tőkéjüket használják fel, melyet a Werk gyakorlati képzése során sikerült megszerezniük.

- hasonlóan a reklámfilm készítéshez, mesterstylistok nem csak betekintést nyernek a fashion video készítésébe, hanem a 2. félév során saját maguk el is készítik első fashion videójukat, ami szintén unikumnak számít a magániskolai oktatás rendszerében

- photoshop és indesign ismeretekkel rendelkeznek, ezért nem okoz gondot nekik divatesemények kreatív arculatát megtervezni és prezentálni ill. a kiadványszerkesztés alapvető kritériumait ismerik és alkalmazzák azokat

- a televíziós hírességek öltöztetéséről (televíziós styling) megfelelő ismeretekkel rendelkeznek, képesek elképzeléseiket számítógépes eszközökkel önállóan prezentálni: tudják, hogyan kell bazároldalt és egyéb divatanyagot létrehozni pl. egy magazinban

- a divatszakma szereplőivel folyamatosan kapcsolatban vannak, a legfrissebb trendeket szem előtt tartják.

Képzési tematikánknak tehát a haladó évben is - csakúgy mint az alapozóban -  a gyakorlati feladatok megoldása áll a középpontban. A tanév végére a képzésben résztvevők saját reklámfilmet, fashion videót forgatnak és csapatmunkával teljeskörűen megszerveznek egy divatbemutatót, ezzel is még színesebbé téve szakmai portfóliójukat.

Féléves ösztöndíj lehetőség

A Werk a képzés első szemeszterére pályázaton keresztül egy darab ösztöndíjat -  tandíjmentességet -  biztosít erre a képzésre. A pályázat benyújtási határideje: 2017. szeptember 8. Az anyagokat a simonpanni@werk-akademia.hu címre várjuk.  Az ösztöndíjra bárki jelentkezhet, aki eleget tesz a pályázat feltételeinek. A pályázatnak tartalmaznia kell min. 10 db photoshoppal megmunkált divatfotót, min. 6 db photoshoppal készült moodbaordot a divatfotó témájában, a divatfotó koncepciójának leírását. Ezen kívül a pályázó bemutathatja egy még nem megvalósult projektjét (divatfotó, reklámfotó, reklámfilm témában) moodboardokkal prezentálva elképzelését. A pályázatokat szóban is prezentálni kell szakmai zsűri előtt, ennek időpontját telefonon egyeztetjük a pályázókkal. Az ösztöndíj kihirdetésének eredménye 2017. szeptember 15-ig várható.

Megszerezhető kompetenciák

A képzésben résztvevő

  •  képes saját portfólió összeállítására a tartalmi és formai kritériumoknak megfelelően
  •  képes tudatosan figyelni a XXI. szd. főbb szereplőit, jellegzetességeit a divat területén
  •  képes saját reklámfilm koncepcióját felépíteni, megszervezni és megvalósítani. Képes storyboarddal prezentálni elképzeléseit reklámfilm forgatáshoz kapcsolódóan. Képes költségtervet készíteni reklámfilm forgatásra
  •  képes hazai és nemzetközi televíziós arcok, ismert személyiségek elemzésére. Képes személyre szóló ruhatár kialakítására ismert személyiségek részére
  •  képes önállóan létrehozni divatbemutató koncepciót és azt megvalósítani. Képes önállóan megírni egy rendezvény forgatókönyvét és hozzá költségvetést készíteni. Képes lebonyolítani a ruhapróbát és a modell válogatást
  • képes önállóan megírni egy fashion videó forgatókönyvét és hozzá költségvetést készíteni. Képes lebonyolítani a hozzá kapcsolódó a ruhapróbát és a szereplő válogatást
  • képes stílus átalakításra, stílustanácsot adni, mások stílusát elemezni. Képes kapcsolatok kiépítésére divatüzletekkel, márkákkal
  • képes saját arculat felépítésére, egyéni stílus kialakítására
  • képes személyes divatblog felépítésére
  • képes önmaga és mások objektív szemlélésére

Tantárgyak

Divatbemutató és rendezvény styling, Reklámfotó és reklámfilm styling, Fashion video forgatás és styling, Televízió és celebrity styling, Photoshop és indesign ismeretek, Kreatív kraft, Brandépítés

A szak tanárai

Bak Kyra stylist, Csalár Bence divatblogger, Holdampf Linda (RTL Klub), Lang Szonja divattervező, Merő Péter divattervező, divatbemutató rendező, Náray Tamás divattervező, Paksi Éva (TV2), Vadócz Edina (Kreatív Sminkműhely)

Az oktatás időtartama

2 félév, félévente 12 hét, heti 8 óra + forgatási gyakorlat, azaz összesen évi 200 elméleti és gyakorlati óra. Az oktatás hétfő és szerdai napokon zajlik 17.00 - 20.30-ig.

Elnyerhető végzettség

A képzésen elnyerhető tanúsítvány: Werk Pass magánoklevél, amely a képzés elvégzését igazolja mesterstylist megnevezéssel. Tartalmazza, hogy a végzett a képzésben mely tanároktól és mit tanult, valamint a gyakorlati helyeket, munkákat, melyekben részt vett.

Mentor

Simon Panni: simonpanni@werk-akademia.hu, 30-835-1975

Képzési díj

230 000Ft/félév

Végzettek véleménye

Paksi Éva - 2013-2015