Maradsz a régiben, vagy nekilátsz az újnak?

Nyílt Nap a Werk Akadémián, a hiányszakmák képző helyén

Időpont: 2017. június 1. csütörtök 18.00 órától

Helyszín a Werk: VIII. Salétrom u. 4. (Barátságos loft a Rákóczi tértől egy percre)

Minden változik, alakul körülöttünk, semmi sem az, ami volt, s bármilyen nehéz is, lépni kell, ha nem akarsz bennragadni a régiben. A Werk lehetőséget kínál, hogy pályát válts és az legyél, aki szíved szerint mindig is szerettél volna. Nyílt Napunkon június 1-én, csütörtökön este 18 órától megismerkedhetsz legújabb gyakorlatorientált hiányszakmai képzéseinkkel, megújult filmes, rendezvényszervező, enteriőrstylist, művészeti menedzser, szépíró, gasztronómiai és stylist programjainkkal, melyek elvégzése után, ha alkalmas vagy rá, akár rögtön munkába is állhatsz. Találkozhatsz korábbi hallgatóinkkal is, akiknek már sikerült, akiket már önmegvalósító pályára állítottunk.
Várunk tehát egy zsíros kenyér és fröccs melletti kötetlen, hangulatos és remélhetőleg hasznos találkozásra, melynek során bemutatkoznak a Werk Akadémia szakjai, és választ kaphatsz mindenre, ami Werk.

Várjuk visszajelentkezésedet annak a konkrét szakiránynak a megjelölésével, amely különösen érdekel.

Jelentkezz még ma!

Neved:

 
E-mail címed:

 
Telefonod:

 

Melyik képzés érdekel?