Általános tudnivalók a szakokról

A Werk Akadémia szakjai államilag elismert, felnőttképzési FAT program-akkreditációs tanúsítvánnyal rendelkeznek. Végzett tanulóink olyan felnőttképzési tanúsítványt kapnak, amely akkreditált képzés elvégzését igazolja.
Minimum 15 fő jelentkezése esetén lehetőség van a Werk Akadémián belül OKJ - Europass vizsgára való felkészítésre is.  

 

Werk Film Akadémia

Szakok: rendező, vágó, gyártási és produkciós ismeretek, forgatókönyvíró
A Werk Film Akadémia célja, hogy az itt végzett hallgató egy produkcióban, stábban önállóan, szakszerűen tudja ellátni feladatát. Az alapozó év első szemeszterének közös tárgyai: filmnyelv, műfajok, történet, szakmai angol, filmzene, werkshopok, prezentációs és pitching technikák. A második szemeszter egy intenzív húszórás gyakorlati kurzussal indul, ahol kamerakezelési, vágási technikákat gyakorolhatnak a hallgatók konkrét feladatokon keresztül stúdióban és Avid vágó programmal felszerelt vágóstúdióban. Az első év végén a hallgatói csoportok egy-egy rövid filmet készítenek és prezentálnak. A második (mester) évben a hallgatók a horror, thriller, krimi, vagy film noir, majd a vígjáték műfajában készítenek kisfilmeket. Minimum 15 fő jelentkezése esetén lehetőség van a Werk Akadémián belül OKJ - Europass vizsgára való felkészítésre is. 
Képzési díjak:
A filmes szakma elmélete és gyakorlata 1. (alapozó): 220 000 Ft/szemeszter (modul)
A filmes szakma elmélete és gyakorlata 2. (haladó): 240 000 Ft/szemeszter (modul)
Bővebb információ a szakokról → rendező, vágó, gyártási és produkciós ismeretek, forgatókönyvíró→Jelentkezés itt!

 

Werk Stílus Akadémia

Szakok: stylist, enteriőr-stylist, művészeti menedzser, kreatív szépírás

 

Stylist szak

A Werk Akadémia egyik sikerágazata a stylist-képzés. Célja olyan szakemberek felkészítése, akik divattervezők, fotósok, enteriőr-tervezők, esemény-szervezők, image-alkotók és a divatszakma egyéb szereplői mellett asszisztensként, munkatársként magas szinten látják el feladatukat akár az előkészítés, akár a szervezés vagy a produkciós munka folyamatában. A Werk tanárainak (Lakatos Márk, Lang Szonja, Kiss Szilárd, Sipos Zsolt és a többiek) köszönhetően ma már mindenhol ott vannak a werkes gyakornokok: divatbemutatókon, fotózásokon, fashion eseményeken. Több egykori werkes neve pedig ott szerepel a divatlapok kreditjein. 
Képzési díjak:
Stylist 1. (alapozó): 195 000 Ft/szemeszter (modul)
Stylist 2. (haladó): 200 000 Ft/szemeszter(modul)
Bővebb információ a szakról → stylist → Jelentkezés itt! 

 

Art coaching (Művészeti menedzser) szak

A Werk Akadémia művészeti menedzser képzése piacképes, a teljesítményt felismerni és sikerre vinni tudó szakembereket kíván képezni a gomba módra szaporodó kulturális, oktatási, reklám- és média tevékenységet folytató vállalkozások, intézmények számára. A Werk a szakma kiemelkedő és befolyásos képviselőinek meghívásával, folyamatos személyiségfejlesztés és kommunikációs tréningek beiktatásával, trendi, kellemes környezetben közösséget épít. A képzés 2011-ben két új tematikával, a kurátor képzéssel és a personal branding-gel bővül. 
Képzési díj:190 000Ft/szemeszter (modul)
Bővebb információ a szakról → művészeti menedzser → Jelentkezés itt! 

 

Enteriőr-stylist képzés

A szak a gyakorlatban mutatja be ennek a vadonatúj szakmának a lényegi sajátosságait, tehát hogy miben különbözik az enteriőr-stylist feladata a lakberendezőétől, a belsőépítészétől, a látványtervezőétől, hogy hol húzódik a határ a filmes berendezés, a rendezvény design, a design magazinok fotóit berendezők munkái között, hogy milyen anyagokkal és bútorokkal találkozhatunk a hazai kínálatban és miként használhatjuk fel azokat? 
Képzési díj:190 000Ft/szemeszter (modul)
Bővebb információ a szakról → enteriőr-stylist → Jelentkezés itt! 

 

Werk Kreatív Szépíró Műhely (nem akkreditált képzés)

A Werk 2009-ben egy szemtelen, fiatal írócsapattal vágott bele a szépírás okításába. Szécsi Noémi, az első Európa-díjas magyar írónő, Cserna Szabó András író, Grecsó Krisztián, az Élet és irodalom próza rovatának szerkesztője és Salinger Richárd, az Apám beájulna szerzője vallja: az írás nemcsak mágia, mesterség is. Tehát tanítható.  
Képzési díj:155 000Ft + áfa /szemeszter (modul)
Bővebb információ a szakról → kreatív szépírás → Jelentkezés itt! 

 

***

Werk Integrál Pszicho Akadémia(nem akkreditált képzés)
A Werk Film, Stílus és Írás Akadémia és az Integrál Akadémia 2011 szeptemberében közösen elindítja a Werk Integrál Pszicho Akadémiát (WIPA).  Célja a 21. század szemléletének megfelelő önismereti, személyiségfejlesztő módszerek továbbítása az emberi kapcsolatok és önmagunk mind tökéletesebb megértéséhez. Mindkét Akadémia hisz az élethosszig tartó tanulásban és fejlődésben, a közösség erejében, a kulturális kreativitásban és a gyakorlatközpontú, élményszerű képzésben. A Werk történetében először mindezt a WIPA integrál szemléletben teszi, tehát a nyugati ismeretek mellett helyet ad a keleti tanoknak is. 
Képzési díj:165 000Ft + áfa /szemeszter (modul)
Bővebb információ a szakról → werk integrál pszicho akadémia → Jelentkezés itt! 
***
GasztroWerk avagy Légy Haladó Hedonista!(nem akkreditált képzés)
A GasztroWerk következő szemesztere 2011 októberében indul. Az őszi tanfolyam 10 héten keresztül, heti két napon: szerdán és egy hétvégi napon (szombat vagy vasárnap) zajlik.
A tanfolyam három fő témaköre:
    *      Elméleti képzés
    *      Gyakorlati képzés, közös főzés, sütés
    *      Élménytúrák Kulináriába   
Képzési díj:145 000Ft + áfa /szemeszter (modul)

Bővebb információ a szakról gasztrowerk → Jelentkezés itt!

***
Tudnivalók a jelentkezésről és a felvételiről
A Werk Akadémiára a jelentkezés általános feltétele: érettségi bizonyítvány.
Jelentkezni minden képzésre a weboldalon kitöltött és elküldött jelentkezési lapon lehet:
Érdeklődni a képzésekről a 06 30 444 8888-as számon, vagy a werk@werkakademia.hu -n lehet.
A Werk Akadémia 5. tanéve 2011. szeptember 19-én kezdődik és első féléve december 16-ig tart 
***
A felvételi beszélgetésekre 2011. augusztus 15. és szeptember 15. között kerül sor.
A felvételi időpontját a jelentkezőkkel történő telefonos egyeztetés után adjuk meg.
A kötetlen felvételi beszélgetésen elsősorban a személyiségedet, általános tájékozottságodat és az adott szakról való ismereteid szeretnénk megismerni. De nemcsak mi kaphatunk képet rólad, te is tájékozódhatsz a Werkről, annak stílusáról, szellemiségéről, szakjairól.
Helyszíne: Budapest, V. Arany János u. 10. 4. emelet.
A tandíjbefizetésre a felvétel után kerül sor, ennek határideje: szeptember 05. Részletfizetés lehetséges.
Az egyes képzéseket minimum 15 fő felvétele esetén indítjuk.