Miben vagyunk mások?

Átjárhatóság

A Werk MŰHELY, amely lehetőséget ad arra, hogy a különböző szakok közösen dolgozzanak. A filmesek werkes stylistok és enteriőrstylistok bevonásával készítik filmjeiket, a divatbemutatók, a nagy projektek kivitelezése során a filmesek és a művészeti menedzserek segítik a stylistok munkáját.

Network

A Werk tudatosan KÖZÖSSÉGet épít, mert a közösség ereje fokozza az egyéni teljesítményt. Fennállása óta a Werk fokozatosan egy egyre inkább terebélyesedő networkké, a régi és az új werkes hallgatók és tanárok sokszínű, ütőképes csapatává alakul.  A Werk tanárai a maguk területén akár konkurensei is lehetnének egymásnak, a Werk-ben mégis összefognak. Hallgatóikkal csapatot alkotva, közösen hoznak létre eseményeket, kiállításokat, divatbemutatókat, performanszokat.  A Werk közreműködött a 2007-es és 2008-as Sajtófesztiválon, 2007-ben és 2008-ban is meghívott közreműködője volt a Brand Camp-nek, 2007-ben Norman Gábor vezetésével megrendezte a Backstageparty-t, 2009-ben helyszíne volt a Dizájn hétnek és a Divatblogok Éjszakájának, 2010-ben a Lakástrend és Dizájn kiállítás fő szakmai partnere lesz.

Gyakorlat

A Werk nem az elmélet világa. Arra törekszik, hogy élő ismereteket adjon át, és lehetőséget kínál arra, hogy a hallgatók éles helyzetben is kipróbálhassák magukat.  A WerkPass része az a tanúsítvány, amely a hallgatónak a Werk-ben folytatott gyakorlatait sorolja fel.

Főbb gyakorlati helyek:  A38, Állatkert, Aréna Plaza, designroom.hu, Éva Magazin, Grant reklámügynökség, Index, Interieur Mgazin, Kreatív, Krétakör Színház, Magyar Rádió, Mediawave, Merlin Színház, MÜPA, Műcsarnok, Republic reklámügynökség, Stílus Magazin, Tűsarok, TV2, Ulpius-ház Könyvkiadó,  VAM és még sokan mások.

Személyiségfejlesztés

A Werk több szakán is önismereti, személyiségfejlesztő és kommunikációs tréninggel kezdődik az oktatás. Prezentációs és pitching technikákat is több szakon oktatnak e szakmák legkiválóbb képviselői.

Külföldi utak

A Werk egyre több külföldi szakmai rendezvényre - kiállításra, fesztiválra - biztosít akkreditációt hallgatói részére.