Oktatók
Peter Ogi
Filmzene
Zeneszerzés szakon, Petrovics Emil és Kurtág György tanítványaként végezte el a Zeneakadémiát, s előtte a Konzervatóriumot Soproni tanár úrnál.
Klasszikus zenei tanulmányai után az élet világ-iskolájában folytatta máig tartó stúdiumait, érintve a zene szinte minden területét a pop-arttól a punkon, a jazzen, a world-musicon és ambient zenéken, etc át saját stílusú dalaiig.
A világiskolát itt szó szerint kell érteni mert modern kori kultúránk nagy metropoliszaiban, a helyszíneken (Párizs, London, New York, Tokió), vehetett részt korszakunk meghatározó stílusainak kialakulásánál az aktív útkeresők között.
Miközben nagyszerű zenészekkel és a zenei világ jelentős szereplőivel dolgozott és működött együtt, a filmzenével - akárcsak önmagában a filmmel - saját meghatározása szerint „mindig a legintimebb viszonyt tartotta fent”. Végül is ez a vonal alkotta élete alapfoglalatosságát, noha dolgozott hangmérnökként, producerként és előadóként is.
A film felé való vonzódását apja örökségeként számolja el, hiszen ő már gyerekként a moziba vitte. A Filmvilág alapítója és főszerkesztője, a Filmkultúra alapítóinak egyike, kritikus, esztéta (a fia szerint leginkább költő) volt.
Szakmai pályafutás és életút
1973- Budapest
Zeneakadémia - zeneszerzés szak
Kurtág György volt szellemi mestere
1975-
A Spions zenekar alapítása Molnár
Gergellyel.
A Spions zenekart ma a magyar alternatív zene ősének tekintik, számait sok zenekar játszotta, és olykor játssza még ma is. Habár kevés felvételt hagytak maguk mögött, és kevés koncertet adtak, emlékük és a dalok önálló életet élnek.
1978- Párizs, London
1980 és 1982 között egy kislemeze és egy albuma (O.G.I.) jelent meg az EMI-nál (France), Malcolm McLaren-nel (Sex Pistols), aki a
szövegíró és a producer volt.
Miközben hiperrealista bábuival (saját alteregók) one man koncerteket adott, a divatszakma nagy alkotóival, designereivel dolgozott mint komponista a fashion show-k számára (Jean-Charles de Castelbajac, Kenzo, Gautier, Vivien Westwood).
Ebben az időben stúdiómunkákat is vállalt, szintetizátor programozó volt Peter Gabriel csapataban (Townhouse Studios, London).
1983- New York
1983-ban New York-ba költözött, ott két zenekart alapított (Ogi and the
Backlash, ill. Central Europe), melyek mind sikeres klub- és turné-
zenekarokká váltak. A nyolcvanas évek vége felé zenei munkássága a
korai világzenei irányzatokhoz sorolható, arab hegedű, afrikai ütősök
szóltak pop-art zenekaraiban.
Abban az időben reklámfilmekhez szerzett zenét (pl. IBM), és az Island Records belső producerei között dolgoztott.
Amerikában született dalaiból a Bahia Kiadó jelentetett meg egy
válogatás albumot (Songs).
1991- Budapest
Egy nagyszabású, a Petőfi Csarnokban tartott Central Europe koncert után érkezett Szász János meghívása a Szédülés c. film zeneszerzésére. A rendszerváltás alkalmával Magyarországra költözött és családot alapított.
Filmzenéket komponált, készített egy szerzői albumot (Blaze), zenei producerként dolgozott (Europa Kiadó; Itt Kisértünk), továbbá dalokat írt különböző előadóknak (Vincze Lilla; Mélykék).
1993- egy súlyos betegség szabja meg élete vonalát és nyújtja küzdelmei új színterét.
2003-tól újra aktív és sok projekt fejlesztésében vesz részt.
www. peterogi.com


