WERK NYÍLT NAP Wámpírok a padláson!

Május 20-án délután 5 órától ismét Nyílt nap volt a Werk Akadémián.
Ezúttal is egy sokakat foglalkoztató, már-már kultikus téma került a középpontba, ebből az alkalomból ugyanis az Aranytíz padlására - vagyis a Werkbe - költöztek napjaink széles körben népszerű figurái: a vámpírok.
Az esemény nyitányaként egy rendhagyó performanszt láthattunk Lang Szonja rendezésében: vámpír-köntösbe bújt másodéves stylist hallgatók "szivárogtak" a színfalak mögül a közönség soraiba, majd mindenki szeme láttára "elejtették" ártatlan, hófehér ruhába bújt áldozatukat.
Réz András, a Werk művészeti vezetője először kvízmesterként üdvözölte a Nyílt nap vendégeit. A több, mint száz érdeklődő - potenciális, jelenlegi és volt werkes hallgató - 12+1 kérdésből álló vámpír-teszt megfejtésére tehetett kísérletet. Bár a kvíz erősen próbára tette a résztvevők vámpír-ismereteit, a 15 nyereménykönyv végül mind gazdára talált.
A sokak által várt kerekasztal-beszélgetésen Hadas Kriszta újságíró, a TV2 főszerkesztője és Fabricius Gábor író, reklámszakember, a Werk art coaching szakának tanárai, Lakatos Márk, a stylist szak tanára, valamint Marjai Judit fotós, blogger a vámpír életérzés titkát kutatták. Az eszmecserét - amelyhez Lang Szonja is csatlakozott - Réz András vezette.



